Ninh Binh, a föld, amely megtanított a szeretetre.

Beküldési kód: ee4785670c8c41b1a7255028ffcd9431

Egység: Egyéni

Létrehozás helye: Hamlet 7, Xã Khánh Hội, Ninh Bình, Việt Nam

Gyermekkorom egy vályogfalú nádfedeles házhoz kötődött, ahol viharos éjszakákon a család volt a minden. Minden viharban láttam a szüleimet, akik egy-egy oszlophoz ölelkezve tartották a házat, attól félve, hogy összedől. Három testvéremmel egy kosárba tették, esőkabáttal betakarták őket, és az ágy alá tolták, ez volt a legbiztonságosabb hely. A vihar után árvíz volt, a szüleim lábát megette a víz, fájdalmas és viszkető is volt. Három testvéremmel egy magas asztalra helyeztek a ház közepén, víz vett körül, és egész nap csak annyi dolgunk volt, hogy elkergessük a kacsákat, nehogy a ház falait csipkedjék. Akkoriban gyermeki lelkemben egy álom gyújtott fel: "Ha én lennék Mi Chau, a tizennyolcadik Hung király lánya, feleségül venném Thuy Tinh-et, hogy ne legyen több vihar, mennydörgés, árvíz, a szüleimnek és a falum népének ne kelljen többé szenvedniük...". Most, felnőttként, tudom, hogy ennek az álomnak nem kell valóra válnia. Nem azért, mert a viharok abbahagyták a látogatást, hanem azért, mert találtam egy Thuy Tinh-nél nagyobb erőt: ez az emberi szeretet ereje. Nem számít, milyen erősek a viharok, nem tudják elfojtani az emberi szeretetet, közepette még jobban összekapcsolódnak, "amikor egy ló szenved, az egész istálló abbahagyja az evést". Amikor visszagondolok azokra a viharos napokra, már nem fájdalmat érzek, hanem csak boldogságot és büszkeséget. Boldog vagyok, mert védett gyermekkorom volt, szeretetben nőttem fel, és büszke vagyok, mert a szívemben lévő Lac Hong vér megtanított arra, hogyan változtassam a viharokat az emberi szeretet erejévé.